Víz alatti világítás

Víz alatti világítás

Medencék és tavak

Minél nagyobb vízfelületet szeretnénk megvilágítani, annál nagyobb teljesítményű világítótestekre lesz szükségünk. A medencék és kerti tavak jelentik a kerti vizes helyszínek legnagyobb méretű képviselőit, így esetükben a legnagyobb lámpák közül kell válogatnunk. Az úszómedencék klasszikus, esti fürdőzéshez is alkalmas megvilágítását két technika együttes vagy különálló alkalmazásával érhetjük el. Általánosan elmondható, hogy akármilyen megoldást választunk, a kellemes hatás eléréséhez inkább kevesebb, mint több fényforrás elhelyezése az ajánlott.

Az első lehetőség a jól ismert víz alatti reflektorok beépítése, amelyek legtöbbször a medence oldalfalában, annak is a hosszanti oldalán kapnak helyet. Ezek a nagy méretű, akár 20-30 cm-es lámpáktól a kisebb, 5-10 cm-esekig sok méretben érhetőek el. A teljesítményük és a megvilágított terület a méretükkel arányos. A lámpák klasszikusan halogén izzókkal működnek, de már kaphatóak LED égővel felszereltek is. A különbség a  kettő között a fényerősség és az élettartam, az első a halogén izzó javára, a második pedig a LED javára. Tehát ha messze van a medence, vagy rendszeresen használjuk éjszaka is, akkor érdemesebb a fényesebb megoldás mellett dönteni, ha viszont csak egy kellemes hangulatfényt szeretnénk beépíteni, akkor a LED mellett érdemes letennünk a voksunkat. A reflektorok mellett a másik lehetőség az üvegszáloptikán alapuló világítási lehetőség, amellyel a pontszerű világítás is elérhető. A medencén kívül található fényforrásból a fényt optikai kábelek vezetik tovább, így lehetőség nyílik például csak a medence peremének a megvilágítására.  

A kerti tavak esetében szinte kizárólag a kis teljesítményű, tompa világítást adó fényforrások ajánlottak, amelyek még nem zavarják a vízben élő halakat és nem befolyásolják a vízi növényeket. Itt valószínűleg a víz alatti világítás külső világítással is párosul, hiszen a tóparti köveket, növényeket megvilágítva máris egy igen kellemes hatás érhető el. Míg a medencékben a beépített fényforrásokat alkalmazhatunk, addig a tavakban nincs szükség beépítésre, hiszen az állítható irányszögű, különálló lámpákat elég elhelyezni valahol a tófenéken, majd például egy kerti hidacska vagy vízesés felé irányítani a mélyben. Mivel a tavi világítás nagyrészt hangulatfokozó céllal készül, ezért rendszerint kis méretű és teljesítményű izzók használandóak hozzá.  

Patakok, vízesések, szökőkutak  

A kerti tavakat és medencéket néha kis szökőkutak, vízesések vagy patakok is kiegészítik. Szintén jellemzőek ezek a díszítő elemek egymástól külön állva, minden lehetséges méretben és változatban. Minden esetben a tárgy egyedi formája, mérete, színe és elhelyezkedése adja a támpontot a fények kiválasztásához. Az ilyen kis vizes díszítőelemekhez érdemes lehet akár színes fényeket is használni a klasszikus fehér mellett, hogy változatosabb látványt alakítsunk ki.

Minden esetben több lehetőség közül választhatunk. Egy vízesésnél például megvilágíthatjuk legfelül a csobogó forrását, megvilágíthatjuk alulról a tóba érkező víztömeget, vagy akár kivilágíthatjuk hátulról az alázúduló vízfüggönyt. A patakok esetében kiemelhetőek a partközeli dísztárgyak és növények, kivilágítható az egész meder egyenlő távolságokban elhelyezett fénytestekkel, vagy megvilágíthatóak csak a bukók is, ahol a víz kicsit zubogni kezd. A szökőkutak csobogóit érdemes lehet alulról megvilágítani, több szintes szökőkút esetén minden szintről különböző erősségű fényeket használva. Míg a medencék esetében a fényforrások sokszor kiemelt helyet kapnak, és jól láthatóan vannak elhelyezve, addig a tavak, folyók, patakok és csobogók esetében szebb és természetesebb hatás alakítható ki a rejtett fényforrások használatával. Csak rajtunk múlik, hogy mit találunk dekoratívnak. A lényeg, hogy olyan megoldást válasszunk, amely mindig kellemes érzéssel tölt el minket!



Állólámpák Állólámpák Állólámpák Íróasztali lámpák Íróasztali lámpák Íróasztali lámpák Textil ernyős függesztett lámpák Textil ernyős függesztett lámpák Textil ernyős függesztett lámpák

Sigma

Sigma csillár, Sigma nagy lámpa, Sigma pezsgőburás lámpa, Sigma  kristály lámpa, Sigma kristálylámpák, Sigma kristálycsillárok, Sigma kristályok, Sigma kicsi lámpa, Sigma falikar, Sigma függeszték, Sigma kapcsolós lámpa, Sigma álló lámpa, Sigma asztali lámpa, Sigma hosszú lámpa, Sigma olcsó lámpa, Sigma antik lámpa, Sigma spot lámpa, Sigma kültéri lámpa, Sigma gyerek lámpa, Sigma kerek lámpa, Sigma négyzetes lámpa, Sigma kocka lámpa, Sigma réz lámpa, Sigma színes lámpa, Sigma fehér lámpa, Sigma króm lámpa, Sigma   előtéri lámpa, Sigma fürdoszobai lámpa, Sigma konyhai lámpa, Sigma halószobai lámpa, Sigma hangulat lámpa, Sigma mennyezeti lámpa, Sigma budaörsi webáruház, Sigma budaörsön lámpaweb, Sigma lámpa webáruház, Sigma olaszlámpák, Sigma töröklámpák, Sigma lámpa, Sigma Globo lámpa, Sigma Ideal lux lámpa, Sigma lámpa, Sigma Sevinc lámpa, Sigma Kolarz lámpa lámpa, Sigma stb. lámpák Lengyelországban gyártott, Sigma nagyon közkedvelt lámpák!  Modern lámpák Budaörs, Sigma csillárok Budaörs, Sigma fali lámpák Budaörs, Sigma asztali lámpák Budaörs, Sigma állólámpák Budaörs, Sigma lámpák azonnal Budaörs, Sigma lámpák raktárról Budaörs, Sigma szép lámpák Budaörs, Sigma csitetős lámpák Budaörs, Sigma éjjeli lámpák Budaörs, Sigma kerti lámpák Budaörs, Sigma fürdőszobai lámpák Budaörs, Sigma beépíthető lámpák Budaörs, Sigma mennyezeti lámpák Budaörs, Sigma gyerek lámpák Budaörs, Sigma kristály lámpák Budaörs, Sigma kristály falilámpák Budaörs, Sigma kristály állólámpák Budaörs, Sigma LED lámpák Budaörs, Sigma LED falilámpák Budaörs, Sigma LED mennyezeti lámpák Budaörs, Sigma Loft stílusú lámpák Budaörs, Sigma Minimál stílusú lámpák Budaörs, Sigma mediterrán stílusú lámpák Budaörs, Sigma rusztikuslampak, Sigma rusztikuslámpák.budaörs, Sigma rusztikusállólámpák, Sigma rusztikusasztalilámpák, Sigma rusztikuscsillárok.budaörs, Sigma rusztikusfüggesztékek.budaörs, Sigma     lampak.budaörs, Sigma fenyforras.budaörs, Sigma lampabolt.budaörs, Sigma csillarbolt.budaörs, Sigma lampaker.eskedes.budaörs, Sigma lampa.budaörs, Sigma lampaaruhaz.budaörs, Sigma lampanet.budaörs, Sigma alkonylampa.budaörs, Sigma alkonylampak.budaörs, Sigma lampaszalon.budaörs, Sigma lámpa.budaörs, Sigma ledlámpákolcsón, Sigma lamparendeles.budaörs, Sigma lamparendeles.raktárról.budaörs, Sigma ledlampaaruaz.budaörs, Sigma ledarhuaz.budaörs, Sigma csillarbolt.budaörs, Sigma asztalilámpabolt.budaörs, Sigma designlampak.budaörs, Sigma modernlampak.budaörs, Sigma loftlampak.budaörs, Sigma minimallampak.budaörs, Sigma klasszikuslampak.budaörs, Sigma rusztikuslampak.budaörs, Sigma mediterranlampak.budaörs, Sigma azzardolampabolt.budaörs, Sigma ideal-luxlampabolt.budaörs, Sigma sevinclampabolt.budaörs, Sigma nowodvorskilampabolt.budaörs, Sigma zumalampabolt.budaörs, Sigma redolampabolt.budaörs, Sigma lampabolt.budaörs, Sigma ideal-lux.lampak.budaörs, Sigma nowodvorski.lampak.budaörs, Sigma azzardo.lampak.budaörs, Sigma zuma.lampak.budaörs, Sigma redo.lampak.budaörs, Sigma searchlight.lampak.budaörs, Sigma novaluce.lampak.budaörs, Sigma tklighting.lampak.budaörs, Sigma sigma.lampak.budaörs, Sigma     minőségi.csillárok.budaörs, Sigma szép.lámpák.budaörs, Sigma olcsólampa.budaörs, Sigma ledlampak.budaörs, Sigma lámpák.mennyezeti.budaörs, Sigma lampa.szakuzlet.budaörs, Sigma fuggesztek.lampak.budaörs, Sigma asztalilampak.budaörs, Sigma dekorációsállólámpák.budaörs, Sigma éjjelilámpák.budaörs.hu, Sigma modernéjjelilámpák.budaörs, Sigma klasszikuséjjelilámpák.budaörs, Sigma íróasztalilámpák.budaörs, Sigma modern.fürdőszobai.lámpák.budaörs, Sigma beépíthetőlámpák.budaörs, Sigma többizzóslámpák.budaörs, Sigma konyhai.függesztékek.budaörs, Sigma konyhai.csillárok.budaörs, Sigma falilámpák.budaörs, Sigma falikarok.budaörs, Sigma gyereklámpák.budaörs, Sigma gyerekasztalilámpák.budaörs, Sigma kristálycsillárok.budaörs, Sigma kristálylámpák.budaörs, Sigma mennyezetikristálylámpák.budaörs, Sigma kristályállólámpák.budaörs, Sigma modernállólámpák.budaörs, Sigma kerekmennyezetilámpák.budaörs, Sigma sínrendszerlámpák.budaörs, Sigma ernyősasztalil.lámpák.budaörs, Sigma ernyősálló.lámpák.budaörs, Sigma ernyőscsillárok.budaörs, Sigma kültéri.lámpák.budaörs, Sigma modernkültérifalilámpák.budaörs, Sigma falilámpák.budaörs, Sigma kültériállólámpák.budaörs, Sigma leszúrhatókültéri.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.mennyezeti.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.led.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.függesztéklámpák.budaörs, Sigma

50072 Sigma Lora lampka czarny asztali lámpa 50072 50072 Sigma Lora lampka czarny asztali lámpa 50072 50072 Sigma Lora lampka czarny asztali lámpa 50072 50072 Sigma Lora lampka czarny asztali lámpa 50072 31074 Sigma Modul Frez M czarny lámpa függeszték 31074 31074 Sigma Modul Frez M czarny lámpa függeszték 31074 31074 Sigma Modul Frez M czarny lámpa függeszték 31074 31074 Sigma Modul Frez M czarny lámpa függeszték 31074

KWf278f894b23a0183f6a541cbde1723d5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Törtarany felvásárlás

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Sitt szállítás

Kertépítés - Füvesítés